Bakcsó Klub estek Debrecenben – közösségépítés és tanulás szórakoztató formában

A Bakcsó Természetjáró, Természetvédő, Kulturális és Szabadidősport Egyesület Debrecenben valósította meg a Bakcsó Klub estek programsorozatot, a „Csapókerti fiatalok aktív állampolgárságának erősítése” című, 2024-1-HU01-KA154-YOU-000231435 azonosítószámú Erasmus+ projekt keretében.

A klubestek során változatos programokon keresztül – például moziesteken, kvízjátékokon – nyílt lehetőség arra, hogy a résztvevő fiatalok játékos és kötetlen formában ismerjék meg az európai identitás, a demokrácia és az aktív állampolgárság alapértékeit. Különös figyelmet fordítottunk az európai országok közötti kulturális sokszínűség, így például a Benelux államok sajátosságainak bemutatására is.

A program legnagyobb értéke a közösségformáló ereje volt. Örömmel tapasztaltuk, hogy a résztvevők nemcsak tudással, hanem új kapcsolatokkal és közösségi élményekkel is gazdagodtak. A klubestek során kialakult légkör hozzájárult ahhoz, hogy az egyéni érdeklődésekből kiindulva valódi közösség született.

A projekt célja az volt, hogy a csapókerti fiatalok aktívan és tudatosan kapcsolódjanak be helyi és európai közéletbe – ennek eléréséhez a Bakcsó Klub estek kiváló alapot biztosítottak.